Jó estét kívánok! Bemutatkozom. Vákuum Avatara technika-történész vagyok, virtuális intelligencia. Programozásomnak megfelelõen most elmesélem Önöknek a robotok, vagyis az önjáró, önmûködõ masinák történetét.
Mindjárt az elején tisztázzuk, a robot szó Karel Capek cseh írótól ered, aki az 1920-as években "Rossum Univerzális Robotjai" címmel utópikus színdarabot írt. Víziójában az ember által készített gépeket hívták robotnak, a cseh "robota", vagyis "munka" szó alapján.
A robotok története nem a XX. században kezdõdött. Ha visszafelé haladunk az idõben, hamar rájövünk, hogy az okos gépek egyidõsek jó öreg technikai civilizációnkkal. Mind a kínai, mind a görög tradíció különösen gazdag automaták tekintetében, a hindu és arab forrásokról nem is beszélve. Persze kevés dokumentáció maradt fenn az állítólagos masinákról, de miért ne hinnénk a legendákban? A Tarentumi Arkhütasz például két és félezer évvel ezelott egy repülni tudó fagalambot épített, Démétriosz Phaléreusz az i.e. IV-III. században kúszni képes csigát, és ami a legérdekesebb, II. Ptolemaiosz Philadephosz egyiptomi fáraónak már az i.e. 200-ban volt embert utánzó androidja. A legtöbb ókori gépezet, egyszerû önszabályzó rendszer volt és általában a közlekedõ edények elvén mûködött. Léteztek azonban bonyolultabb, a légnyomást is hasznosító és így akusztikus élményt is nyújtó automaták is. Egyes leírások szerint az alexandriai Héron egy éneklô madarat, és vele egy szerkezetben elhelyezve, a zajra mérgesen hátraforduló baglyot készített. A madár rémülten elhalgatott a bagoly pedig elégedetten figyelte a hatást.
Ugorjunk egyet az idõben! Az 1200-as években élt német skolasztikus filozófus és tudós Albertus Magnus a feltételezett alkotója egy fémbôl, viaszból, bôrbôl és üvegbôl készült mechanikus embernek. Komornyik-androidja ajtót nyitott a vendégeknek s fôhajtással üdvözölte ôket. És ne felejtsük el megemlíteni Mátyás király udvari csillagászát, Reiomontanus-t sem, aki ha nem is Magyarországon, de számos robotot tervezett. Az asztal körül röpdösô légy mellett, egy mûsast is készített, amely a nürnbergi városkapu felett szárnycsattogtatással-fôhajtással üdvözölte az odaérkezô Miksa császárt. Leonardót, a reneszánsz hiper-géniuszát is foglalkoztatták a robotok. Automata oroszlánja XII. Lajos milánói látogatásakor bevonult a trónterembe, mancsával feltépte mellét, ahonnan fehér liliomok hullottak az uralkodó lábai elé.
A XVII-XVIII. században rémisztô szaporodásnak indultak az egyre rafináltabb automaták. A legismertebb ebbõl az idõbõl Kempelen Farkas híres Török sakkozója, amely a XVIII. század legnagyobb szenzációja volt. Mint tudjuk, Kempelen sakkozója ügyes szemfényvesztés volt, valódi sakkozó rejtôzött a szerkezetben. A feltaláló sakkozógépnél sokkal többre tartotta beszélõgépét, amely szinte egész életpályáját betöltô feladat volt. Elkészítése során Kempelen komoly nyelvészeti és fonetikai felfedezéseket tett. A "biológiai automaták" következô szenzációit Jacques de Vaucansonnak és Pierre Jaquet Droznak köszönhetjük. Vaucanson a fizikus, gyártulajdonos és feltaláló Grenoble-ben született, és a jezsuitáknál tanult. Az egyháztól való távozása után az emberi test "mozgó anatómiájával" kezdett foglalkozni, mechanikus modellek készítésével kísérletezett. Vaucanson igazi sikereit az 1735 és 37 között készült két életnagyságú teremtményével aratta: a fuvolajátékossal és a fuvola-dob virtuózzal. A két gép képes volt valószerûen muzsikálni. Legismertebb alkotása az a szerkezet, melyben az emberi szervezet ábrázolása helyett egy kacsa életmûködéseit szimulálta. Az életnagyságú, aranyozott rézbôl készült automata enni-inni tudott, hápogott és úszott a vizen. A közönség azonban leginkább a baromfi által kiválasztott büdös golyócskákon lepôdött meg, amelyek egy többé-kevésbé természetesnek tûnô emésztési folyamat eredményei voltak. Ugyanebben az idõben a svájci Pierre Jaquet Droz és fia Henri-Louis három életnagyságú automatát készített. A mûvész, az író, és a zenész annyira hasonlított az eredetihez, ahogy eddig még soha. A Mûvész például négy különbözô arckép megrajzolására volt képes.
A technikai fejlõdés ugrásszerû megnövekedésével a XX. században az ipar és a szórakoztató ipar területén is egyre több intelligens gép jelent meg. Elszaporodtak például a mozgó kirakatbabák, ezek közül Dr. Mótor Tarján Ferenc szerkenytyûje 1929 januárjában a budapesti Corvin áruházban mutatkozott be. A snájdig fiatalember mûködését egy akusztikailag teljesen elkülönített, távoli helyiségbol irányították. Ez a helyiség egy miniatûr stúdió volt, ahonnan nemcsak a beszédet, hanem az egyes mozgásokat is vezérelték. Mindeközben amerikában R. J. Wensley mérnök is konstruált egy ember formájú robotot, amely Mr. Televox néven vált ismertté. Füttyjelekkel lehetett irányítani: bekapcsolta a porszívót, vagy a ventillátort, kinyitotta az ablakokat és az ajtót. Ezenkívül pár mondatot is meg tudott szólaltatni egy mágneses szalagról. Külön érdekesség, hogy átalakított formájában ügyeletesként alkalmazták egy New York-i felhõkarcoló vízellátási rendszerében. 1932-ben az angol Harry May hatalmas, kéttonnás robotot szerkesztett, amely többek között revolverrel célba lõtt, és 20 méterrõl minden golyóval beletalált egy almába.
1948 igazi forradalmi év volt a robotok történetében. Ekkor jelent meg Norbert Wiener "Cybernetics, avagy szabályozás és hírközlés élõlényekben és gépekben" címû könyve, amely a mesterséges intelligencia kutatóinak egyik legfontosabb inspirációs forrása lett. Wiener a kibernetika kifejezést a görög "kormányos" szóból képezte.
A második világháború után már semmi sem tartoztathatta fel a robotok elterjedését. 1956-ban alapította George Devol és Joseph Engelberger az elsõ ipari robotokra specializálódott céget, 4 évvel késöbb pedig az MIT Servomechanisms Laboratory bemutatta a számítógép vezérelt gyártást. Az egyetem Automatically Programmed Tools nevet viselõ projektje elkészített egy nyelvet az APT-t, amivel egy marógépet instruáltak. A gép a bemutatón minden egyes résztvevõnek készített egy hamutartót. Az UNIMATE, az elsõ ipari robot a 60-as évek elején állt munkába a General Motors-nál. Egy mágneses dobon rögzített utasítássornak megfelelõen a 4000 font súlyú kar forró, fröccsöntött fémdarabokat szortírozott. Ettõl kezdve a szerkezetek egyre több dolgot sajátítottak el és szép lassan megtanultak a térben mozogni. A Stanford Cart ("kordé") 1979-ben emberi közbeavatkozás nélkül át tudott haladni egy székekkel zsúfolt szobán, köszönhetõen Hans Moravecnek, aki a gépet sztereó látással szerelte fel. A "kordé" tetején lévõ sínre tv-kamerát erõsített, amely különbözõ szögekbõl felvételeket készített, és ezeket továbbküldte a helyzetelemzõ komputernek. Az intelligens gépek az elmúlt 20 évben fokozatosan önálló lényekké kezdenek válni, és ezzel párhuzamosan az emberek is elgépiesednek, de ezt már mindenki saját mûborén tapasztalja. Köszönjük figyelmüket, találkozunk nemsokára a kibernetikus ürben!

----> Automaták, robotok -- a robotika kétezer éve

Forrás:
Szegedy-Maszák Zoltán:
Bevezetés a számítógépek és az automaták történetébe